A három Michelin-csillaggal elismert El Bulli vezetője a madridi gasztronómiai vásáron jelentette be döntését, miszerint a Costa Braván működő, high-tech felszerelése miatt csak kémiai laborként emlegetett étterem 2012-ben és 2013-ban zárva lesz. És mivel a világ olyan különlegességeket köszönhet Adriának mint a tintahalból készült ravioli és a fagyasztva szárított foie gras (libamáj), a döntés ellentmondásos visszhangokat váltott ki. A háromcsillagos éttermek közül volt, amely támogatta, volt amely értetlenül fogadta a döntést.
A neves séf újítani akar molekuláris konyháján, visszavonulásról szó sincs - hangsúlyozta a 47 éves Adriá. "2014-től az El Bulli újból ételt kínál majd, de azt nem tudom, hogy egy vagy ezer embernek" - tette hozzá. Ferrán Adriának saját bevallása szerint van még mit hozzátennie a gasztronómia nemzetközi világához. "Van még bennem tíz kreatív év" - fogalmazott. Úgy véli azonban, hogy a jelenlegi körülmények között lehetetlenség tovább alkotni.
A Barcelonától pár órányira fekvő éttermet tavaly - sorozatban immár negyedszer - a világ legjobbjának választotta a Restaurant című befolyásos brit magazin. Szakértői információ szerint az is könnyen megeshet, hogy a bezárás híre csak reklámfogás, hiszen az egyébként csak áprilistól szeptemberig nyitva tartó étterem tavaly pont a szünet bejelentése miatt december 31-ig működött. Az alkimistaként is emlegetett Adriá az év fennmaradó részében egyébként barcelonai konyhalaborjában (amely egyébként híres iskolája is) új fogásokkal kísérletezik.
Két évre bezár a világ legjobb étterme
A három Michelin-csillaggal elismert El Bulli vezetője a madridi gasztronómiai vásáron jelentette be döntését...
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.