A Pew Research Center szakemberei az 1970 és napjaink közötti eltéréseket kutatták a nők képzettsége és keresete terén. A felmérésből kiderült, hogy az utóbbi negyven évben a nők az iskolázottságot és a fizetés növekedését illetően is megelőzték a férfiakat. Adatok szerint ma már sok olyan férfi él házasságban, akinek a neje magasabban képzett, és többet is keres nála.
"Gazdasági szempontokból nézve ezek a trendek hozzájárultak a nemek klasszikus szerepének felcserélődéséhez" - fogalmaztak a tanulmány szerzői, Richard Fry és D'Vera Cohn. Korábban viszonylag kevés nő dolgozott, így a házasság inkább az ő gazdasági helyzetüket javította, mint a férfiakét. Az utóbbi évtizedekben azonban a férfiak is egyre nagyobb hasznot húznak a házasságból.
Véleményüket a szakemberek azzal támasztják alá, hogy míg 1970 és 2007 között a házas nők és férfiak - illetve az egyedülálló nők - egy háztartásra számított bevétele 60 százalékkal nőtt, addig az egyedülálló férfiaké 16 százalékkal csökkent.
A felmérés 30 és 44 év közötti amerikai nők és férfiak részvételével készült. Mint kiderült, ebben a korosztályban - a történelem folyamán először - több a diplomás nő, mint férfi.
A férfiak egyre többet profitálnak a házasságból
Mind több hasznot jelent az amerikai férfiaknak, ha rászánják magukat a házasságkötésre, mivel a nők egyre képzettebbek, és sokkal jobban keresnek, mint néhány évtizeddel ezelőtt - derült ki egy kedden ismertetett felmérésből.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.