A csaknem harminc éve halott John Lennon 46 esztendős fia annak idején gyakorlatilag megszakította a kapcsolatot édesapjával azután, hogy a Beatles vezéregyénisége 1968-ban elhagyta őt és mamáját, Cynthiát Yoko Onóért.
Julian a The Sun - a legnagyobb brit bulvárlap - szerdai idézete szerint kijelentette: annak idején nagyon sok keserűséget okozott neki, hogy apja "lelépett". "A múltban többször is kijelentettem, hogy megbocsátottam apának, de ezek csak szavak voltak ... Lucy halála után jöttem csak rá, hogy ha továbbra ilyen dühöt érzek, egész életemben ez a sötét felhő lebegne felettem" - mondta Lennon fia. Julian ezzel Lucy Vodden-O'Donnellnek, a Lucy in the Sky with Diamonds című dal ihletőjének nemrégiben bekövetkezett halálára utalt.
A 46 éves korában, ritka autoimmun-betegségben elhunyt Lucy O'Donnell már kislányként világhírű lett. Együtt járt óvodába Juliannel, aki egy nap Lucy rajzával állított haza. Az ifjabb Lennon megmutatta a kislány rajzát apjának, magyarázatképpen pedig azt mondta: "ez Lucy az égben gyémántokkal". Ez a mondat lett a későbbi legendás dal címe. Julian Lennon is írt most egy dalt gyermekkori barátja emlékére, Lucy címmel. A számot tartalmazó új album bevételeit az immunrendszer-betegségekben szenvedőket segítő jótékonysági szervezetek kapják.
Julian Lennon 40 év után megbocsátott apjának
Julian Lennon négy évtized után megbocsátott apjának, amiért az elhagyta őt és mamáját.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.