A csecsemő és családja sem volt beoltva, a haláleset után azonban a szülők kértek saját és két nagyobb gyermekük számára H1N1 elleni vakcinát - tette hozzá Sári Katalin. Mint mondta, az egy évnél fiatalabb gyerekeket nem kaphatnak oltást, ezért kiemelten fontos, hogy csak beoltott emberekkel érintkezzenek. Az influenza lappangási ideje hosszú, ez idő alatt tünetmentes, ám fertőző a betegség.
Bár a csecsemő esetében a laboratóriumi vizsgálat negatív volt, a tünetek mellett a boncolás is megerősítette az influenza gyanúját. A laboratóriumi vizsgálatok egyébként szintén nem 100 százalékos biztonságúak - mondta el Bujdosó László, az ÁNTSZ Közép-Dunántúli regionális Intézetének főorvosa.
Komárom-Esztergom megyében további három haláleset hozható összefüggésbe az új influenzával. Az esztergomi kórházban novemberben két krónikus beteg hunyt el közvetlenül a H1N1 miatt, esetükben a halál okát a laboratóriumi vizsgálat is alátámasztotta - tette hozzá a regionális tiszti főorvos.
Negatív volt a lelete, de feltehetően ugyancsak a H1N1 miatt halt meg decemberben a tatabányai kórházban az a férfi, akinek súlyos kísérőbetegségei is voltak - tette hozzá Bujdosó László. Az elhunytak egyike sem volt beoltva. Az ÁNTSZ dorog-esztergomi kistérségi főorvosának tájékoztatása szerint jelenleg két, a térségben élő beteget ápolnak a székesfehérvári kórház fertőző osztályán, állapotuk súlyos, lélegeztető gépen vannak.
H1N1 miatt halhatott megy egy háromhetes csecsemő
Egy háromhetes esztergomi csecsemő hunyt el a napokban kétoldali vérzéses tüdőgyulladásban, feltehetően a H1N1 influenza miatt - tájékoztatta az MTI-t a dorog-esztergomi kistérségi ÁNTSZ főorvosa.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.