A Kanizsai Dorottya Kórház tájékoztatása szerint a már csaknem egy hónapja az intenzív osztályra került 53 éves tanárnő állapota nem javult. Brünner Szilveszter, az osztályt vezető főorvos egy hete az MTI-nek azt mondta: a hosszan tartó kezelés miatt, a további szövődmények megelőzése érdekében nagyon erős antibiotikumos terápiát alkalmaznak.
Bátorfy József, az intézmény főigazgatója korábban azt közölte: amikor a pedagógus az intenzív osztályra került, ismert volt krónikus légzőszervi megbetegedése, állapotát azonban kétoldali tüdőgyulladás súlyosbította. Tudomása szerint az asszony nem kapott védőoltást az új típusú influenza ellen.
Három héttel ezelőtt bizonyosodott be, hogy a tanárnő szervezetét a H1N1 vírus is megtámadta. Keringési és légzőrendszerét többnapos ápolás után sikerült stabilizálni, de az asszonyt váratlan állapotromlása miatt néhány napra átszállították a szombathelyi Markusovszky kórházba. Miután a vizsgálatok alapján ott úgy ítélték meg, hogy még sincs szükség műtéti beavatkozásra, a beteget Nagykanizsára vitték vissza.
Légzési rendellenességek miatt szintén változatlanul kritikus az állapota annak a másik két betegnek, akiket csaknem három hete ápolnak a kórház intenzív osztályán. A 38 és 48 éves férfi ugyancsak lélegeztetőgépen van, az idősebbnél már korábban igazolták a H1N1 vírus fertőzését, míg a fiatalabb páciens esetében egyelőre gyanítják a vírus jelenlétét. Védőoltást egyikük sem kapott az új típusú influenza ellen.
H1N1: továbbra is életveszélyben a nagykanizsai tanárnő
Továbbra is súlyos, életveszélyes állapotban fekszik a nagykanizsai kórházban az a pedagógus, akit egy hónapja kezelnek az újinfluenza-vírus szövődményei miatt lélegeztetőgépre kapcsolva; két további beteg állapota szintén kritikus - tudta meg szerdán az MTI az intézmény intenzív osztályán.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.