Egy egereken végzett kutatás szerint ugyanis a meleg ital elhiteti az illetővel, hogy visszatértek az érzékei, holott ez csupán illúzió: mindössze nehezebben veszi észre, hogy alkoholos befolyás alatt áll. A philadelphiai Temple Egyetemen (USA) folytatott kísérlet vezetője, Thomas Gould a BBC hírportálnak (www.bbc.co.uk) elmagyarázta, hogy aki fáradt, és rosszul érzi magát az alkoholfogyasztást követően, sokkal inkább beismeri, hogy ittas, mint az, aki az alkohol mellé kávét is ivott. Az utóbbi ugyanis ébernek hiszi magát, képesnek arra, hogy olyan kockázatos helyzetekben is elboldogul, mint amilyenek autóvezetés közben adódhatnak.
A kutatók azt vizsgálták, hogyan kerülnek ki kellemetlen ingereket - például vakító fényeket és hangos zajokat - felnőtt egerek, miközben útvesztőn haladnak át. Az állatok alkoholt és koffeint kaptak különböző variációkban, a kontrollcsoport pedig egy semleges sóoldatot. Az alkoholtól nyugodtabbak lettek az egerek, de kevésbé voltak képesek kivédeni a kellemetlenségeket. A koffeint fogyasztó állatok kicsit jobban teljesítettek az útvesztőben, de éberebbek és feszültebbek lettek. Az alkohol és a koffein kombinációja viszonylag éber és nyugodt egereket eredményezett, amelyek azonban nem kerülték ki jó hatásfokkal a "sokkokat".
A kutatók ebből arra következtettek, hogy emberek esetében az alkohol-kávé kombináció valószínűleg azt az érzetet kelti, hogy már nem ittasak, pedig még azok. Az egereknek adott koffein adag nyolc csésze kávénak felelt meg. Gould szerint a lényeg az: annak ellenére, hogy úgy érezzük, egész éjjel fenn tudunk maradni és inni, minden bizonyíték arra utal, hogy a koffein és az alkohol kombinációja komoly kockázatokat rejt.
Nem józanít ki a kávé
Amerikai vizsgálatok alapján a lehető legrosszabb, amit a kijózanodásért tehet valaki, ha megiszik egy csésze kávét.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.