"Pillanatnyilag többféle rákot ugyanazzal a terápiával kezelnek; a jövőben sokkal pontosabbak lehetünk azáltal, hogy célzottan a mutációk által kiváltott kóros folyamatokat kezeljük" - mondta Saeed Tavazoie molekuláris biológus, a kutatás vezetője.
A csoport egy olyan komputeres programot fejlesztett ki, amely egyenként végigvizsgálja a tumorsejtekben lévő 20 ezer gén viselkedését. Amikor egy gén aktív, bekapcsolt állapotban van, az általa kódolt fehérje termelődik, így jelzésként szolgál. A terápiás beavatkozás attól függően változhat, hogy mi minden "romlott el" a sejtben, milyen természetű a rákos elváltozás.
A módszeres listázás úgy zajlik, hogy a program a tumorsejt teljes DNS-ét elemzi, szekvenálják a genetikai állományt, majd megállapítják, hogy mely szakaszok működnek a normálistól eltérően. A számítógépes elemzés rendszerbiológiai elvekre épül, figyelembe veszi, hogy az élő szervezetek alkotóelemei egymással elválaszthatatlan kölcsönhatásban működnek.
A tanulmány részleteit a Molecular Cell című szakfolyóirat pénteki számában tették közzé a kutatók.
Milyen hibák lehetnek egy rákos sejtben?
Az amerikai Princeton Egyetem kutatói kidolgoztak egy módszert, amellyel elkészíthető a rákos sejtekben előforduló hibák szisztematikus listája - adta csütörtökön hírül honlapján az amerikai egyetem.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.