A büntetést, amely fellebbezés híján nyolc nap múlva válik jogerőssé, azért rótta ki Zoran Pasalics, mert az elnök törvénysértő módon megivott egy pohár pezsgőt október 10-én, a hazai csapat 5:0 győzelmével végződött Szerbia-Románia futballmérkőzés után a stadionban. A "dőzsölésre" az adott okot, hogy ezzel a szerb válogatott bekerült a jövő évi futball-világbajnokság résztvevői közé.
Borisz Tadicsnak "bűntársai" is voltak: Sznezaana Szamardzsics Markovics ifjúsági és sportminiszter, valamint Alekszandar Antics, a belgrádi városi közgyűlés elnöke. Ők ugyanazt a büntetést kapták, mint az államfő. A bíró valószínűleg enyhítő körülményként vette számításba, hogy a vádlottak komolyan megbánták a szerb sajtóban nagy nyilvánosságot kapott, számos fényképpel bizonyított tettüket, nem hivatkoztak mentelmi jogukra, s még csak ügyvédet sem fogadtak, hogy kimossa őket a vádak alól.
A szerb törvények - amelyeknek jelentős szigorítására készülnek a stadionokban elharapózott erőszak miatt - tiltják a sportlétesítményekben az alkoholfogyasztást. Aki mégis szeszt iszik, az legalább 30 ezer dinárra büntetendő, s ha visszaeső bűnössé válik, eltilthatják a sportesemények látogatásától. Szerb sajtójelentések szerint arra még nem volt példa, hogy a Crvena Zvezda vagy a Partizan Beograd pálinkásüveggel meccsre vonuló szurkolói közül bárkit megbírságoltak volna. Igaz, ők nem is tudnák hasznosítani azt a reklámot, amelyet egy ilyen büntetés engedelmes elfogadása egy politikusnak jelent.
Pénzbüntetés a focigyőzelem után koccintó kormányfőnek
Sportlétesítményben való italozásért 40 ezer dinárra (mintegy 110 ezer forint) büntette Borisz Tadics szerb államfőt kedden egy szabálysértési bíró.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.