Az elemzést hétfőn tették közzé a PLoS Medicine című internetes portálon. A feldolgozott számok két olyan amerikai város - Milwaukee és New York - adatbázisából származtak, ahol a H1N1 járvány kitörésének kezdetétől pontosan regisztrálták az eseteket.
Mintegy kétezer, a H1N1-fertőzés tüneteit mutató emberre jutott egy halál - írta Marc Lipsitch, a Harvard munkatársa. A becslések szerint a H1N1-páciensek 1,44 százaléka került kórházba, 0,24 százaléka szorult intenzív kezelésre, 0,48 ezreléke halt meg. Arra azonban nincs garancia, hogy a vírus mutálódásával nem lesz súlyosabb a járvány - tették hozzá a kutatók.
A halálozási arány még ennél is jóval kisebb lehet, ha az elemzésnél más módszert alkalmaznak a becslésre. A H1N1-vírussal megfertőzöttek teljes számát ugyanis nem lehet pontosan megállapítani, mert gyakran olyan enyhe tünetekkel jár, hogy nem fordulnak vele orvoshoz az emberek. A New York-i adatokból a másik számítási metódus 0,7 tízezrelékes halálozási arányt eredményezett, ami azt jelenti, hogy mintegy 14 ezer fertőzésre jut egy haláleset.
Az Egyesült Államok járványügyi hatóságának (CDC) novemberi becslése szerint az országban 22 millió ember fertőződött már meg az új típusú H1N1-influenza vírusával. Lipsitch csoportja 7800 és 29 000 közé teszi a halálesetek számát. Összehasonlításként: szezonális influenzában évente átlagosan 36 ezer amerikai hal meg, 200 ezren kerülnek kórházba.
H1N1: kétezer betegre jut egy halálozás
A pandémiás influenza halálozási aránya nagyjából azonos a szezonális influenza halálozási arányával, és legtöbb esetben enyhe lefolyású - állapították meg a Harvard Egyetem kutatói az eddigi egyik legmódszeresebb tanulmányban.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.