Kínai és amerikai kutatók vizsgálatának eredményeit a világ egyik legpatinásabb orvosi lapja, az angol Lancet közölte. Ebben az évezredben szinte már minden országban a legtöbb ember szív- és érrendszeri betegségben hal meg. Vannak azonban jellegzetes különbségek: Európában, az Egyesült Államokban a halál oka legtöbbször szívroham, Ázsiában viszont a magas vérnyomás okozta agyi katasztrófák vezetnek.
A japánok körében a vérnyomás felnőttkori, kóros megemelkedése sűrűbben fordul elő, mint a fehér bőrű népességben, és ennek súlyos következménye a szélütés miatt bekövetkező halál vagy a néha hosszú ideig tartó, állandó segítséget, ápolást igénylő mozgászavar, bénulás. Kínai adatok viszont nem nagyon voltak.
Jian He és nemzetközi munkacsoportja rendkívül átfogó, kiterjedt vizsgálatot végzett. Tisztában voltak azzal a ténnyel, hogy az orvostudományban az adatok utólagos elemzése sok hibaforrást rejt magában. Ezt szem előtt tartva 1991-ben vágtak bele tanulmányukba, amelyben az óriási ország teljes népességére jellemző összetételű, 170 eze felnőttből álló csoport tagjait vizsgálták meg, és egészségügyi sorsukat csaknem egy évtizedig követték.
A felmérés elején megmérték az átlagosan 40 éves emberek vérnyomását, följegyezték a szív- és érbetegségekre vonatkozó kockázati tényezőket is. A nemzeti statisztikai előrejelzés szerint 2005-ben egy kínai nő átlagos életkilátása 75 év volt, a férfiaké 72 esztendő. A kutatók azt vették korai elhalálozásnak, ha valaki ennél fiatalabb korban fejezte be az életét.
Számításaik szerint Kínában a magas vérnyomás évente egymilliónál több korai halált okoz, és az összes halálesetből kétmillió ugyanennek a kóros állapotnak a következménye. Ez azt jelenti, hogy a megelőzhető, késleltethető halálnak ez a leggyakoribb oka, amivel nagyszabású betegségmegelőzési programmal kellene küzdeni.
Kínában az ételeket erősen sózzák. A kutatók szerint a magas vérnyomás betegség elsődleges megelőzésére fontos lépés lenne annak tudatosítása, hogy a sófogyasztás mérséklése sok esetben csökkentené az agyi katasztrófa kockázatát. A hatalmas országban 153 millió, 18 évesnél idősebb embernek lehet magas a vérnyomása. Vizsgálatok szerint ezek közül csak minden negyedik tudja ezt, és csak minden ötödik kap gyógyszeres kezelést.
A magas vérnyomás a legrettegettebb gyilkos?
A legújabb adatok szerint Kínában a legtöbb idő előtti halált a magas vérnyomás okozza.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.