A mintegy 340 liter bort 30 kilogramm cukorral és a népi recept szerint hozzáadott fűszerekkel péntek délután főzték meg a sárvári gyógyfürdő előtti téren. A forró, illatozó nedűt rögvest szét is osztották, egyszerre 932 felnőtt üríthette ki poharát.
Kós Melinda, a Sárvári Gyógyfürdő Kft. értékesítési igazgatójának tájékoztatása szerint Sebestyén István, a Guinness Rekordok magyarországi képviselője mindent ellenőrzött, regisztrált, jegyzőkönyvet vett fel, majd kihirdette, hogy mindkét kísérlet sikeres volt. A sárváriak forraltbor-főzése és borivása kettős rekordnak számít, így a fürdőváros bekerülhet a rekordok könyvébe.
A gyermekeket ez idő alatt természetesen teával kínálták meg a szervezők, de hogy ebből mennyi fogyott, azt már nem jegyezték le. A fürdő a "sikeres borivás" után hajnali kettőig fogadta a lubickolni vágyókat.
Forraltbor-főzési rekord Sárváron
Borivásban és forraltbor-főzésben is rekordot döntöttek a sárváriak. Az erre az alkalomra főzött 340 liter forralt borból 932 ember ivott egyszerre.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.