Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a karácsonyig hátralévő 22 nap alatt nem lehet komolyabb "átoltási eredményt" elérni, ha fizetős oltóanyaggal próbálkoznak.
"A járvány kellős közepén vagyunk, ezért nincs mód arra, hogy a lakosságot a fizetős oltóanyag felé tereljük, nincs idő arra, hogy az oltástól távol tartó adót tartalmazó, fizetős oltást helyezzük előtérbe" - jelentette ki. Közölte, azt a 2,5 millió ingyenes oltóanyagot, amelyre megvan a költségvetési forrás, a kormánynak haladéktalanul, korlátok nélkül szét kell osztania a lakosság körében.
Az egészségügyi miniszter úgy fogalmazott, bizonyos fokig csodálkozik azon az ellenzéki felvetésen, hogy legyen teljesen ingyenes a védőoltás, másfelől - mondta - ezzel az intézkedéssel azokat hoznák hátrányos helyzetbe, akik már fizettek az oltásért.
"Az általuk (ellenzék) többszörösen lesajnált, titkos hátterű, nem megfelelő, gyorsan előállított, nem biztonságos készítményt most hirtelen a lakosság nyakába szeretnék sózni ingyenesen, ez nem eléggé világos" - mondta a tárcavezető. Hozzátette: egyetért ugyanakkor azzal, hogy végre az ellenzéki párt is elkezdett az oltás szükségességéről úgy beszélni, ahogy ezt az elejétől kellett volna.
A védőoltást gyártó Omninvest tulajdonosi hátterére vonatkozó kérdésre válaszolva Székely Tamás megismételte a korábban elmondottakat: a gyártó 15 éve gyárt Magyarországon oltóanyagot és így tett a Fidesz-kormány idején is, és a 1998-2002 hivatalban lévő Fidesz-kabinet is rendelt influenza elleni vakcinát attól a gyártótól, amelynek most a tulajdonosi hátterét firtatja.
"Nem egészen értem, hogy akkor, amikor évi 1,3 millió oltóanyagot vásárolt egy bizonyos másik kormányzat ettől a cégtől, miért nem foglalkozott a cég tulajdonosi összetételével, miért most foglalkozik vele, amikor egy világjárvány küszöbén állunk és miért riasztja el ezzel az állampolgárokat" - tette fel a kérdést Székely Tamás.
Kiemelte, "a gyártó cég tulajdonosi hátterétől függetlenül" az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Betegségmegelőző és Járványügyi Központ (ECDC) is hatékonynak és biztonságosnak minősítette a magyar gyártású vakcinát.
H1N1: ingyen oltás négymillió embernek
Az egészségügyi kormányzat nem gondolkodik azon, hogy teljesen ingyenessé tegye a védőoltást - mondta Székely Tamás tárcavezető szerdán újságíróknak Pesti Imre fideszes politikus javaslatára reagálva. A miniszter hozzátette, négymillióan térítésmentesen jutnak védőoltáshoz.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.