A karácsonyi bevásárlásokhoz adott tanácsok között szerepel az is, hogy érdemes összeírni, mit és hol kell venni. Bevásárlószatyorral, -zacskóval felfegyverkezve, mélyhűtött termék vásárlásánál hűtőtáskával induljon körútjára vevő, hogy a különböző élelmiszereket elkülönítve tudja elhelyezni.
Az ételkészítéshez vásárolt alapanyagokat, élelmiszereket mindig megbízható helyről, üzletben, piacon érdemes beszerezni. Sokat elárul az értékesítőhely tisztasága, vásárló által is megítélhető higiénés állapota, az eladók ruházata. A vevő szóljon rá az eladóra, ha kézzel fogja meg a felvágottat, vagy ha dohányzik. Soha ne vásároljon senki ellenőrizetlen helyen, alkalmi árustól még zöldséget, édességet se. Ha egy árut túlságosan olcsón kínálnak, vagy az utcán, aluljáróban akarják eladni, gyanakvásra adhat okot.
Vásárláskor a termék jelölésén szerepelnie kell legalább a termék megnevezésének, összetételének, előállítójának vagy forgalmazójának, minőségmegőrzési illetve fogyaszthatósági idejének. Ha a termék hűtést igényel, a tároláshoz javasolt hőmérsékletet is feltüntették, s lényeges, hogy a jelölésnek magyar nyelven is szerepelnie kell. Figyeljen arra is a vevő, hogy nincsenek-e a címke adatai átjavítva, letakarva - olvasható a MÉBiH közleményében.
A húsok, halak frissességét gyakorlott háziasszony is meg tudja ítélni színe, szaga, állaga, tapadóssága alapján. Ha a termék állaga nem friss, szaga, színe eltér a szokásostól, nem szabad megvenni, s ellenőrizni kell az eladó által becsomagolva átnyújtott terméket még a vásárlás helyszínén. Sérült, szennyezett csomagolású készítményt sem érdemes megvásárolni, s ugyanez érvényes a belül zúzmarás, egy tömbbé összefagyott mélyhűtött termékre is, mert valószínűleg egyszer már felengedett és visszafagyasztott termékről van szó.
A mákot, a diót is szükséges megvizsgálni, nincs-e benne szennyezettség, törmelék, molyosodásra utaló jel. Aszalt gyümölcsök, különösen füge esetén is előfordulhat molyosodás, penészedés. A termékválasztáskor nem árt megfontolni, hogy a tej- illetve étbevonó-masszából készült termék és a valódi csokoládé minősége - és persze ára - között is különbség van.
A hivatal arra kéri a vásárlókat, hogy őrizzék meg a termékek számláját, vásárlási blokkját, mert csak így van lehetőség későbbi reklamációra, intézkedésre. Ha bárki olyan jellegű hiányosságot észlel, mely hatósági intézkedést igényel, jelezze az illetékes helyi élelmiszer-ellenőrző hatóságnak.
Jó tanácsok a karácsonyi bevásárlásokhoz
Ételkészítéshez vásárolt alapanyagokat, élelmiszereket megbízható helyről, üzletben, piacon szerezze be a vásárló, s mindig nézze meg a termék jelölését - javasolja egyebek mellett a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal (MÉBiH).
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.