Összesen három sejttípust sikerült azonosítaniuk a perthi székhelyű nyugat-ausztráliai egyetem kutatóinak. Ez egyedülálló, hiszen semelyik másik sejtcsoportosulás nem tartalmaz egy típusnál többet - közölte Mark Cregan orvosigazgató, a kutatás vezetője egy minapi csecsemőfejlődési UNICEF-kongresszuson.
A felfedezés teljesen véletlenül történt. A kutatók a gyermekegészségügyi tanulmányaikhoz anyatejet vizsgálták mikroszkóp alatt, akkor bukkantak rá a feltűnő sejtalakokra. További elemzések kimutatták, hogy ezek a sejtek átváltoztathatók más sejttípusokká, tehát újra lehet őket programozni - írja a Die Welt című német lap internetes kiadása.
Cregan azt reméli, hogy e tudás birtokában megadatik a lehetőség, hogy számos súlyos betegséggel szemben új terápiákat lehessen kifejleszteni. A kutató meggyőződése, hogy az elkövetkezendő öt éven belül forradalmi áttörések következhetnek be a gerincvelő-sérülések, a cukorbetegség vagy a Parkinson-kór kezelésében.
Brit kollégái korántsem ennyire derűlátóak. Chris Mason, a londoni University College orvoskutatója azt nyilatkozta az Independent című brit lapnak, hogy az anyatej őssejttartalma még rég nem garancia a rutinkezelések létrejöttére.
Az anyatej azonban az őssejtterápia kifejlesztése nélkül is nagyban hozzájárulhat az emberi egészséghez. A kutatók remélik, hogy a tej számos összetevőjének felfedezése fokozza majd az anyák szoptatási készségét. Az ausztrálok ugyanis nemcsak őssejteket találtak, hanem az immunrendszer fontos összetevőit is, amelyek túlélik a baba hosszú emésztőrendszerét. Cregan szerint ezek az anyagok még fiatalkorban is meghatározzák a fejlődést, védőfunkciójuk pedig egészen a felnőttkorig elkísér minket.
Az egészségügyi világszervezet, a WHO a csecsemők számára kizárólag anyatejes táplálást javasol az első hat hónapban. Csak ezt követően lépnek be a baba étrendjébe a pürék, de ezzel párhuzamosan, amíg lehetséges, ajánlott folytatni a szoptatást egészen a gyermek kétéves koráig, feltéve, hogy mind a gyermek, mind az anya szeretnék ezt.
Őssejtek az anyatejben
Az anyatej kulcsfontosságú a babák fejlődéséhez és egészségéhez, de hamarosan nélkülözhetetlen kutatási alap válhat belőle. Ausztrál kutatók ugyanis kiderítették, hogy őssejteket tartalmaz.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.