A szerdán ismertté vált magatartási kódex azokat a javasolt teendőket tartalmazza, amelyek oltás híján is hozzájárulhatnak a fertőzés elkerüléséhez. Mindez annál is inkább fontos, mert a legfrissebb felmérések szerint a lakosság mindössze 13 százaléka van azon a véleményen, hogy biztosan beoltatja magát, míg 25 százalék a "valószínűleg" mellett tette le a garast.
A szóban forgó etikett aligha tartalmaz "világra szóló" jótanácsokat, a hatóságok mégis azok megfontolására, de még inkább betartására szólítottak fel. Így mindenekelőtt a rendszeres kézmosásra a másokkal való érintkezés, továbbá olyan tárgyak érintése után, amelyet előtte mások is sokat érintettek.
További jótanács, hogy az emberek kerüljék a kézfogást vagy a szívélyes átöleléseket, ez utóbbiakat inkább csak otthonra hagyják. Azután oda kellene figyelni arra is, hogy a köhögés, illetve tüsszentés esetén - a korábbiakkal ellentétben - ne a kezüket tegyék a szájuk elő, hanem egyrészt forduljanak el, másrészt pedig - úgy könyök tájon - a karjukba köhögjenek.
Azután természetesen jobb elkerülni az olyan helyeket, ahol több ember gyűlik össze, a tömegközlekedési eszközök helyett pedig a kerékpár és a gyaloglás, vagy pedig az autó használata ajánlatos.
És ha valaki mindezek ellenére mégis a fertőzés, illetve az influenza bármilyen tünetét észleli magán, célszerű azonnal orvoshoz fordulni - javasolták a német illetékesek, akik ugyanakkor megnyugtatás céljából hozzátették: nem minden fertőzés influenza, azaz lehet, hogy csak egyszerű meghűlésről van szó. Ebben az esetben pedig a gyógyteák, illetve a gyógynövénykivonatok, továbbá a különböző vitaminok sokat segítenek.
Ennek ellenére az egészségügyi hatóságok szerint jobb félni, mint megijedni, és a javasolt magatartási kódex mellett ez vonatkozik az oltásra is.
H1N1: influenzaetikett javasolt teendőkkel
Németországban is egyre nagyobb az aggodalom az új típusú influenza terjedése miatt, a H1N1-vírust azonban a hatóságok szerint az emberek még mindig nem veszik elég komolyan. Ezért egyfajta influenzaetikettet indítványoztak az állampolgárok számára.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.