Az indítványt, mi szerint engedélyeznék a vörös és fehér szőlő borainak házasítását és nemcsak telepített, kifejezetten rozészőlőből lehetne előállítani ezt a sokak által kedvelt borfajtát, visszavonták az illetékesek.
Azonban jó, ha tudjuk, hogy nem istentől, természettől elrugaszkodott vajákolásról lenne szó. Például Champagne-ban a pezsgőkészítéshez engedélyezett a két vörös (pinot noir, pinot meunier) és egy fehér(chardonnay) házasítása. Ugyancsak bevált gyakorlat Olaszországban, ahol a Chiantihoz kerül egy kis fehér bor. De a színkeverés tetten érhető Spanyolország nem egy pincészetében és a Rhone- vidéken is.
Legújabban pedig – igaz az unión kívül – egy igen neves pincészet próbálkozik a technológiával. A dél-afrikai Simonsig a vidék két jellegzetes szőlőfajtáját, a chenin blanc-t és a pinotage-t házasítva rukkolt ki a Pinotage 2009-el:ropogós savú fehér bor, a piros bogyós termés zamatával.
(Forrás: Decanter)
Melyik az igazi rozé?
Az európai uniós rozéreform-kezdeményezés óriási felháborodást váltott ki a rozétermelők között.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.