Vannak olyan színészek, akik valahogy idősebb korukra érnek be igazán. Alec Baldwin is rengeteg filmben játszott már életének 51 éve során, voltak köztük jobbak és rosszabbak is, mégis hosszú időn keresztül ismertebb volt Kim Basingertől történő válásáról és a közös gyermekük elhelyezésével járó, időnként egészen közönséges vitákról, mint tehetségéről.
Aztán 2003-ban Baldwin elvállalta a The Cooler című fekete komédia főgonoszának szerepét, ezzel megszerezte élete első és egyetlen Oscar-jelölését, majd különböző televíziós sorozatokkal tarolt a díjkiosztókon. Valószínűleg a még mindig rendkívül sikeres 30 Rock Emmy- és Golden Globe-esőjének köszönheti legfrissebb szerepét is, az It's Complicated (Egyszerűen bonyolult) című karácsonyi vígjátékban Meryl Streep oldalán.
A várható premier kapcsán Baldwint kikérdezte az Entertainment Weekly, és a színész nem fogta vissza magát. “Remek fenekem van, ha mondhatom ezt. Ez az a része a testemnek, amelynek nincs szüksége sebészi beavatkozásra vagy átalakításra” - nyilatkozta a magazinnak, amikor testképéről kérdezték. Ennek ellenére a színész fenékdublőrt kért, amikor az új filmben meg kellett mutatnia a hátsó felét, és az interjú további részében nem zárta ki, hogy egyszer mégis csak kés alá fekszik a szépség érdekében.
Úgy tűnik, Nancy Meyers, az író-rendező hevesen vonzódik az idősebb férfiak fenekéhez, hiszen egy korábbi nagy sikerű filmjében, a Minden végzet nehézben is megmutatta egy senior sztár hátsóját, akkor Jack Nicholsonról tudhattunk meg többet. Vagy a dublőrjéről.
A Magyarországon december 24-én bemutatandó Egyszerűen bonyolult az előzetes alapján legalább olyan sikerre számíthat, mint Meyers korábbi filmjei – még ha nem tényleg Alec Baldwin “remek” fenekét tekinthetjük is majd meg benne.
“Remek fenekem van” - videóval
Alec Baldwin, a nagy színészklán talán leghíresebb tagja nem szégyenlős és elégedett is bizonyos testrészeivel. Azért nem zárja ki a plasztikai műtétet sem, pedig most, hogy a csúcson van, igazán kár lenne tönkretennie magát.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.