"Számunkra nem meglepő a fertőzések hirtelen megugrása, várható, hogy ami most Ukrajnában történt, az hamarosan bekövetkezik a térség többi országában is, de az Európai Unióban - például Bulgáriában, Romániában - is látunk arra vonatkozó jeleket, hogy novembertől már komolyabb járványkitörésel kell számolni" - hangsúlyozta Jakab Zsuzsanna. Mint hozzátette, Európában a jelenlegi átoltottság az új típusú influenza ellen még nagyon alacsony, mindössze egy-két százalék lehet. Ezt az oltóanyag előállításának időigényessége okozza.
Az ECDC és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közös szakértői csapata már a helyszínen, Ukrajnában tanulmányozza a helyzetet, mikrobiológiai vizsgálatokat is végeznek, hogy megállapítsák, milyen vírus okozhatta a nagyszámú halálesetet. Mintákat küldtek a WHO angliai laboratóriumába, valamint a lengyelországi és egyesült államokbeli víruslaboratóriumokba. "Néhány napon belül megtudjuk, mi a pontos helyzet. Mostani információm szerint 22 igazolt H1N1-eset van eddig, de más vírus, például a B-típusú influenza is jelen lehet" - tette hozzá az igazgatónő.
Jakab hangsúlyozta, hogy a védőoltás a megelőzés legfontosabb lépése; mindegyik, Európában forgalmazott oltóanyag hatásos és biztonságos. A magyarországi vakcina teljes vírust tartalmaz; az amerikai Baxter cégé biotechnológiai eljárással készül; a további két európai vakcina hasított víruson alapul, ám az előállítási eljárástól függetlenül valamennyi jól alkalmazható védőoltás. "A kockázati csoportokba tartozóknak, így a krónikus betegeknek, asztmásoknak, terhes nőknek különösen fontos, hogy beoltassák magukat" - emelte ki. Az anya magas láza fejlődési rendellenességet okozhat a magzatban, ráadásul élete első hat hónapjára védettséget szerez az újszülött is az oltással. Az első trimeszter után már minden várandós nőnek ajánlják az ECDC szakemberei a vakcinálást.
A középkorúakhoz és idősebbekhez képest jóval nagyobb veszélyt jelent a H1N1 a fiatalokra, akik még nem találkozhattak az új vírus korábbról származó részeivel sem, ezért nekik is a védőoltást javasolja Jakab Zsuzsanna. A legfiatalabb kort, amelynél a vakcina beadását már javasolják, minden egyes oltóanyagra megállapították. "Nem kell az egyes vakcinákban található higany- vagy alumínium-vegyülettől tartani, mert ez jóval a megengedett határérték alatt van, a korábbi években használt szezonális influenza elleni védőoltások ugyanezekkel a gyártási eljárásokkal készültek" - tette hozzá az ECDC igazgatója.
"Amennyiben észleli magán valaki a vírusfertőzés tüneteit, a lehető legrövidebb időn belül forduljon orvoshoz, különösen, ha nehéz légzés, hátfájdalom is társul az influenza szokásos tüneteihez. "Ilyenkor antivirális szer alkalmazását javasoljuk 24-48 órán belül" - emelte ki Jakab Zsuzsanna.
„Az európai vakcinák mindegyike biztonságos”
Magyarország szerencsésnek tekinthető, mert fokozatosan rendelkezésre áll a vakcina szükséges hányada az új influenza komoly kitörése előtt - mondta el exkluzív interjúban Jakab Zsuzsanna, a stockholmi székhelyű Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) igazgatója.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.