A www.gyaszportal.hu a veszteség feldolgozásában próbál segíteni a gyászolóknak: pszichológus, gyásztanácsadó, szerzetes nővér és jogász válaszol a felmerülő kérdésekre.
Az oldalon - mint írták - cikkek is olvashatók a gyászfeldolgozás folyamatáról is, például arról, hogy miért érez szinte minden gyászoló bűntudatot, és mit élnek át vajon a gyerekek, ha meghal valamelyik szülő. Szó esik a férfigyászról, a babaelvesztésről és a halálközeli élményekről is.
A portálon a gyászolók megírhatják saját történetüket, megoszthatják fájdalmukat, és a fórumokon pedig beszélgethetnek is egymással. A virtuális emlékfalra bárki kiteheti elhunyt szerette fényképét egy rövid életrajzzal, és lehetőség van arra is, hogy az ismerősök itt, nyilvánosan fejezzék ki részvétüket - olvasható a közleményben. A közlés szerint olyan tudnivalókat is vannak a portálon mint, hogy hol rendelhetjük meg a temetést, mit kell tenni, ha egy holttestet külföldről akarunk hazahozatni, és hogyan kell intézni a hagyatéki ügyeket.
Gyászolóknak segítő oldal indult
Gyászolóknak segítő internetes portál indult, a felmerülő kérdésekre a többi között pszichológus és gyásztanácsadó válaszol - közölték az oldal fenntartói.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.