Ahhoz még hosszabb idő szükséges, hogy kiderüljön, testen belül is ugyanolyan jól működik-e a tüdő, mint a laboratóriumban. A tüdőtranszplantáció utáni ötéves túlélési arány alig 50 százalék, kevesebb, mint a szív, máj vagy vese átültetése után. Ennek hátterében sok esetben az áll, hogy a beültetésre váró tüdő nem teljesen ép.
A kanadai Torontó Egyetemi Egészségügyi Hálózatának kutatói először a transzplantáció előtt, a testen kívül próbálják kijavítani a tüdőben keletkezett sérüléseket, majd a későbbiekben a beültetés utáni esetleges károsodásoknál is megkísérlik ugyanezt.
Shaf Keshavjee vezetésével a kutatók testhőmérsékleten ellátták a tüdőket a szükséges tápanyagokkal és oxigénnel, majd egy olyan gént juttattak be, amely gyorsan megemelte az interleukin-10 nevű gyulladáscsökkentő anyag szintjét. A gént egy módosított adenovírus, náthavírus segítségével szállították a célhoz.
A kísérleteket sertés- és emberi tüdővel végezték, utóbbiakat nem ültették be betegekbe, ám az állatoknál jól működtek a transzplantált, genetikailag megfoltozott tüdők.
Genetikai tüdőfoltozás: mikor működik?
Testen kívül végzett génterápiával javítottak ki kanadai kutatók adományozott tüdőket, amelyeket túlságosan sérültnek találtak eredeti állapotukban a beültetéshez - adták hírül a Science Translational Medicine című szaklap szerdán megjelent számában.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.