Az írországi Cork Rákkutató Központ kutatói nyelőcsőrákos sejteket kezeltek kurkuminnal, a kurkumában lévő sárga színezőanyaggal, amely 24 órán belül elkezdte ölni a kóros sejteket. A British Journal of Cancer című szaklapban közzétett tanulmány szerint a sejtek elkezdték önmaguk megemésztését is.
Korábbi kutatások is utaltak már arra, hogy a kurkumin elnyomhatja a tumort, és azok az emberek, akik sok curryt esznek. kevésbé esendőek a rákkal szemben, noha elfogyasztása után a polifenolok közé tartozó vegyület gyorsan elveszti rákellenes tulajdonságait. Sharon McKenna, az ír tanulmány írója elmondta, hogy eredményeik alapján akár rákellenes szert is kifejleszthetnek a kurkuminból.
Nyelőcsőrákban világszerte 500 ezer ember hal meg évente, e tumortípus esetén mindössze 12-31 százalék a túlélési arány. A laborkísérletek azt mutatták, hogy a kurkumin a sejtek közti üzenetek szokatlan rendszerén keresztül pusztítja a ráksejteket. Normális esetben a hibás sejtek programozott "öngyilkosságot" követnek el, ez az apoptózis jelensége. A programozott sejthalál folyamatában bizonyos fehérjék, a kaszpázok vesznek részt, a kurkumin jelenlétében azonban egy alternatív jelzőrendszer lépett működésbe.
Rákos sejtek ellen hatásos lehet a kurkumin
A curry egyik alkotóelemében található kurkumin elpusztította laboratóriumi körülmények között a nyelőcsőrák sejtjeit, ezért elképzelhető, hogy hatékony rákellenes szer fejleszthető belőle - közölték szerdán ír kutatók.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.