Kökény Mihály, a bizottság szocialista elnöke az ülést követően elmondta: a testület állásfoglalásában kéri a kormányt, határozottan tájékoztasson a járványról, és segítse elő a vakcina iránti bizalom növelését. A bizottság emellett felkéri az egészségügyi dolgozókat, hogy támogassák az influenza elleni védőoltási kampányt, mutassanak jó példát, oltassák be magukat is az influenza ellen.
A bizottság az állásfoglalást a kormány több tagjának is eljuttatja, elküldi egészségügyi szakmai szervezeteknek és a különböző médiumokhoz, kérve, tegyék közzé azt.
Az egészségügyi bizottság azt kéri a házelnöktől, járuljon hozzá, hogy egy hétfői ülésnapon az ÁNTSZ információs pultot állíthasson fel az ülésterem közelében, amelynél a Parlamentben jelen lévők információkhoz juthatnának a megelőzést illetően - mondta Kökény Mihály.
A testület elnöke szerint alattomos, kiszámíthatatlan vírusról van szó, amely jellemzően a fiatalokat, a gyerekeket érinti, ezért is meg kell fogadni az egészségügyi világszervezet ajánlását.
Kökény Mihály elmondta még, hogy a bizottság megtárgyalta a jövő évi költségvetéshez benyújtott egészségügyi tárgyú, több mint száz, lényegében ellenzéki módosító indítványt, amely többsége komolytalan volt.
H1N1: oltáspárti kampány indul, kell a bizalomerősítés
Az új típusú influenzajárvánnyal szembeni védekezés legfontosabb eszköze a védőoltás - egyebek mellett ezt tartalmazza az Országgyűlés egészségügyi bizottságának állásfoglalása, amelyet szerdai ülésén egyhangú támogatással fogadott el a testület.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.