Az ohiói Monroe városában élő Mike és Barbara Welsh idén műtéten esett át azután, hogy két külön vizsgálat során diagnosztizálták szervezetükben a rákos elváltozásokat. A 63 éves asszony januárban esett át a műtéten, majd a kemoterápiát követően belekezdett a sugárkezelésekbe.
62 éves férje, akit júliusban műtöttek, a felépülés következő szakaszában valószínűleg szintén kemoterápiás és sugárkezeléseket kap. A férfi mellkasának jobb oldalán módosított radikális masztektómiát hajtottak végre, mely során az emlőn kívül a hónalji nyirokcsomókat is eltávolítják.
Mike Welsh a saját tapasztalatait elmondva akarja felhívni a férfitársak figyelmét arra, hogy a mellrák nem kizárólag a nőkre jelent veszélyt. "Ha ezzel segíteni tudok tíz, vagy száz emberen, akkor ez már egy jó kezdet" - hangotatta az egykor kőműveseként dolgozó férfi.
A mellrák még ma is ritkaságnak számít a férfiak körében, évente nagyjából 1900 esetet diagnosztizálnak és mintegy 440-en halnak bele a kórba.
Welsh először akkor kezdett gyanakodni, hogy valami nincs rendben vele, mikor az autó biztonsági övének bekapcsolásakor fájdalmat érzett a mellkasában. Mikor pedig a kezeléseit megkezdő felesége rákérdezett az orvosánál, hogy a férfiaknak is lehet-e melldaganatuk, a szakember a middletowni Atrium Egészségügyi Központba küldte a férfit, ahol végül diagnosztizálták a rákos elváltozást.
Egyszerre küzd a mellrák ellen egy házaspár
Egyszerre folytat harcot a mellrák ellen egy amerikai házaspár mindkét tagja, esetük azt mutatja, hogy a súlyos betegség éppúgy komoly veszélyt jelent a férfiak, mint a nők számára.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.