A Late Show házigazdája a hétfői adás felvételén számolt be róla, hogy megpróbálja rendbe hozni a házasságát Reginával, akit húsz évi együttélés után idén márciusban vett el, s akitől kisfia is született. "Borzalmasan megviselte a magatartásom, és ha ilyesmi történik, annak kell megpróbálnia rendbe hozni a dolgokat, aki a felelős érte" - mondta a 62 esztendős Letterman a stúdió közönségének. Egyúttal a műsort készítő munkatársai elnézéséért is esedezett.
Lettermant Robert "Joe" Halderman tévéproducer zsarolta meg, aki egész paksamétányi bizonyítékot gyűjtött arról, hogy Letterman hány beosztottjával folytatott szerelmi viszonyt. A műsorvezető, aki nyilvánosan is elismerte nőügyeit, az ügyészséghez fordult, és a kétmillió dollárt követelő zsarolót letartóztatták. 15 év börtön várhat rá, ha elítélik. Halderman ügyvédje hétfőn egy reggeli tévéműsorban azt állította, hogy ügyfele ártatlan, és Letterman csak a dolgok egyik oldalát mesélte el. Azt azonban nem árulta el, mi is lenne akkor a dolgok másik oldala.
Letterman nyilvánosan bocsánatot kért félrelépéseiért
Nyilvánosan bocsánatot kért feleségétől és stábjától David Letterman amerikai tévés műsorvezető, és kijelentette, hogy szexbotránya, amely egy zsarolási ügy kapcsán pattant ki, "borzalmasan megviselte" a feleségét.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.