A legtöbb légitársaság oldalán (vagy akár nagyobb utazási portálokon) lehetőségünk van online jegyfoglalásra. A rendszer időt és pénzt hivatott spórolni, de ha véletlenül egyetlen hibát is ejtünk a formanyomtatvány kitöltése során, akkor bizony nagy bajban vagyunk. Vagy hívhatunk egy - általában emelt díjas - telefonszámot, ahol jó esetben találkozunk is ügyintézővel, és súlyos percdíjakért rábízhatjuk magunkat az illető jóindulatára, vagy újrafoglalhatjuk a jegyeket a neten keresztül, amiért ismét pénzt kér majd el a rendszer. Az egyszer már elküldött foglalás ugyanis a legtöbb esetben szent és sérthetetlen, és ha hibázunk, annak ára van.
A cikk folytatását ide kattintva érheti el.
Online repülőjegy: csúnyán ráfizethetünk
Felháborodott utasok és egy brit szervezet szerint egyre gyakoribb az a jelenség, hogy az online jegyfoglalások alkalmával elkövetett esetleges emberi hibák miatt az utas fizet ki súlyos extra összegeket, amelyek a légitársaságok zsebében landolnak - különösebb magyarázat nélkül. Ha nem figyelünk oda, egyetlen elütés is több ezer, vagy tízezer forintunkba kerülhet, és még csak azt sem tudhatjuk pontosan, hogy miért is kellett kifizetnünk ezt a pénzt.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.