A CSL elnevezésű ausztrál oltóanyaggyártó vállalat most közzétett tanulmánya szerint a beoltott emberek 75-től 96 százaléka védettséget szerzett már az első vakcina után, ami megegyezik a szezonális influenza elleni védőoltások hatékonyságával. A bejelentés figyelemre méltó, mert a szakemberek korábban arra számítottak, hogy két adag vakcina használatára lesz szükség a védettség kialakulásához.
A pénteken nyilvánosságra kerülő amerikai adatok alátámasztják az ausztrál eredményeket és azt mutatják, hogy a védettség gyorsan kialakul, mondta el Anthony Fauci, az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézeteinek (NIH) munkatársa az Associated Press amerikai hírügynökség kérdésére válaszolva. A most közzétett adatok felnőttekre vonatkoznak, a gyerekekkel végzett klinikai próbák eredményeit még nem közölték.
Az újinfluenza elleni oltóanyag kínai előállítói már egy hete bejelentették, hogy elég egy dózis az oltásból, ám minden gyártó kissé másként készíti el a vakcinát, ezért több bizonyítékra volt szükség.
Az ausztrál CSL tanulmányát a New England Journal of Medicine című orvosi szaklap tette közzé csütörtökön. A vizsgálatban 240 felnőtt vett részt, az emberek fele 50 év alatti, másik fele 50 év fölötti, bár kipróbálták a dupla adagot is, a vakcina egyetlen, szokásosan 15 mikrogrammos dózisa elegendőnek bizonyult.
A CSL tanulmányában ugyanazokat a mellékhatásokat tapasztalták, mint amelyek a szezonális influenza elleni oltóanyagnál is előfordulnak. A résztvevők 45 százalékánál jelentkeztek enyhe reakciók: fejfájás, karfájdalom vagy kipirosodás az oltás helyén.
Az illetékes amerikai szakemberek arra szólítják fel a lakosságot, hogy adassák be a már most rendelkezésre álló, szezonális influenza elleni védőoltást, hogy amikor októberben elérhetővé válik az újinfluenza elleni vakcina, arra is mielőbb sort keríthessenek.
H1N1: egy dózis oltás is elég lehet
Ausztrál és amerikai kutatók csütörtökön jelentették be, hogy egyetlen adag új influenza elleni vakcina is elegendő védelmet nyújt egy felnőttnek, az oltás után tíz napon belül kialakul a védettség.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.