A vírus magyarországi megjelenése óta kétezer influenzaszerű megbetegedést regisztráltak, ahhoz, hogy országos járványról lehessen beszélni, húszezer embernek kellene nagyjából egy időben megbetegednie - hangsúlyozta a szakember. Falus Ferenc az MTI kérdésére elmondta azt is, nem kell minden betegtől mintát venni ahhoz, hogy tömeges megbetegedések esetén kijelenthessék a szakemberek, egy bizonyos vírus betegítette meg a tüneteket mutató embereket.
Példaként említette, hogy a csepeli iskolások közül az ÁNTSZ véletlenszerűen választott ki tíz gyereket mintavételre, közülük heten voltak akkor betegek, egy gyerektől pedig a Szent László Kórházban vettek mintát. A nyolc mintából négynél kimutatták a A/H1N1 vírus jelenlétét.
Ha nyolc mintából négynél kimutatják egy bizonyos vírus jelenlétét, akkor ez bőségesen elegendő ahhoz, hogy kijelenthessék, hogy ebben a járványgócban ez a vírus fertőzött - mondta a szakember. Megjegyezte: a szezonális influenzajárványok idején beküldött minták közül is csak nagyjából 30 százaléka pozitív. "Ha a minták egy gócból származnak, azonosak a tünetek, akkor nem kell mindenkit vizsgálni" - fogalmazott, hozzátéve, ez más járványos megbetegedéseknél is igaz.
Az országos tiszti főorvos hozzátette: akinek influenzás panasza van, először telefonon konzultáljon háziorvosával, mert a kezeléshez nem kell feltétlenül orvos közreműködése. A legfontosabb a láz csillapítása, folyadék bőséges fogyasztása.
A tiszti főorvos szerda délelőtt az Országgyűlés egészségügyi bizottságában beszámolt arról, a csepeli iskolásokon kívül egy másik fővárosi iskolában tizenkét diák fertőződött meg az új vírussal. Elmondta, kedd este derült ki, hogy több diák megbetegedett, és a szúrópróbaszerűen vett három minta mindegyikében kimutatták az új influenzavírus (A/H1N1) jelenlétét.
Múlt héten a csepeli ADU Oktatási Központ egyik tanintézményében betegedtek meg diákok és tanárok. Az esetükben végzett laboratóriumi vizsgálatok is kimutatták az új vírust. A korábbi tájékoztatás szerint közülük senki nem került kórházba, de mint szerdán Falus Ferenc elmondta, egy gyermeket mégis kórházban kellett kezelni.
A hétvégén az ELTE tatai gólyatáborában is rosszul érezték magukat a hallgatók, és ennél az esetnél is kiderült, hogy 31-en betegedtek meg, közülük ketten kórházi ápolásra szorulnak. A laboratóriumi vizsgálatok ezekben az esetekben is igazolták az új influenzavírust. Hét mintából négy lett pozitív - mondta el Falus Ferenc.
Falus: nincs járvány Magyarországon
Se területi, se régiós járványról nem lehet beszélni az utóbbi napok influenzás megbetegedései után, de több kisebb járványgóc van a fővárosban - mondta el Falus Ferenc országos tiszti főorvos szerdán az MTI-nek.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.