Az amerikai átlaglakosság halálozási adataival összehasonlítva a járványügyi szakemberek nem találtak nagyobb arányú rákos halálozást a növényvédőszert gyártó üzem munkásai között, akik átlagosan 36 évig voltak kitéve dioxinnak.
James J. Collins, a vegyipari cég Midlandben tevékenykedő kutatója és kollégái az American Journal of Epidemiology című szaklap augusztusi számában tették közzé a 1615 emberre kiterjedő tanulmányukat. A vizsgálat szerint négy munkásnál jelentkezett rosszindulatú szarkóma, összességében azonban nem találtak náluk több rákos megbetegedést, mint az átlaglakosság körében.
Kevéssel több diabétesz, szívroham, leukémia és úgynevezett nem-Hodgkin limfóma miatti halálozás volt az elemzésbe bevont munkások között, mint az átlaglakosságnál, ám az arányok nem mutattak egybeesést azzal, hogy mennyi ideig voltak kitéve a dioxin hatásának.
A dioxin emberi egészségre vonatkozó következményeit vizsgáló több száz tanulmány után "még mindig nincs tudományos konszenzus a dioxin lehetséges egészségügyi hatásairól" - állítja Collins. A kutató ezért további vizsgálatokat sürget, amelyekben a test dioxinszintjét is mérnék.
Mégsem rákkeltő a dioxin?
A Dow Chemical vegyipari óriáscég munkásainak egészségügyi adatai alapján amerikai kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a dioxin nevű, sok vitát kiváltott vegyület - a hiedelemmel ellentétben - nem növelte körükben bizonyos ráktípusok kockázatát.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.