A New York állambeli Long Islanden, a Glen Cove iskolai körzet vezetője bejelentette: a diákok nem érinthetik meg egymás, kerülniük kell a kézfogást és egymás megölelését - jelentette hétfőn a CBS 2 tévécsatorna.
Az Egyesült Államokban a továbbra is sertésinfluenzaként emlegetett új vírustörzs veszélyei kapcsán kongatják a vészharangot. Az amerikai elnök melletti egészségügyi tanácsadói testület egy hete arra hívta fel a figyelmet: akár 90 ezer halálos áldozata is lehet az új influenzahullámnak, 2 millióan kerülhetnek kórházba.
A Glen Cove körzet iskoláiban az apróságoktól kezdve az idősebbekig minden diáktól azt kérik: a különösen fertőző influenza terjedésének megelőzésére ne érintsék egymás bőrét.
Hannah Seltzer, a Glen Cove Középiskola tanulója elmondta, nehéz lesz betartani a tiltást, hiszen a barátok a nyár után valószínűleg köszönteni szeretnék egymást, ki öleléssel, ki kézfogással vagy tenyérösszecsapással. Egy másik diák, Erica Cohen, aki egy focicsapatban játszik, azt mondta, mindig kezet kell mosni, de a fizikai érintkezést szinte lehetetlen elkerülni.
A CBS 2 a nézők véleményét kérdezte: nem ment-e túl messzire a körzet vezetője azzal, hogy megtiltotta a diákoknak, hogy egymáshoz érjenek? A tévé szerint az intézkedés merőben szokatlan és nehezen betartható; több szülő felesleges túlreagálásról, mások ésszerű intézkedésről beszélnek. A helyi egészségügyi felügyelő üdvözölte a "kreatív irányelvet", mondván, minden lehetséges módon csökkenteni kell a fertőzés kockázatát és ez jó mód arra, hogy tudatosítsák a diákokban a veszélyt.
Az egészségügyi hatóságok nemcsak a fertőzés gyors terjedésétől tartanak, hanem attól is, hogy esetleg hisztéria, pánik törhet ki az iskolákban, amit mindenképpen meg kell akadályozni. Szakértők felhívták a figyelmet: a testi érintés kizárásával nem gátolható meg a vírus átadása, az ugyanis megél különböző felületeken, ahová köhögéssel vagy tüsszentéssel jutott.
H1N1: kerüljünk minden testi érintkezést?
A H1N1 vírus újabb, várhatóan az őszi iskolakezdéssel beköszöntő hulláma elleni védekezésül a diákok közötti mindennemű testi érintkezés elkerülését rendelték el egy amerikai iskolai körzetben.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.