A férfi nemi hormonként ismert tesztoszteron egyaránt megtalálható a férfiak és a nők szervezetében, de a férfiakéban sokkal több termelődik. A tesztoszteront régóta a versenyképességgel, az uralkodásra való hajlammal, a félelemérzet csökkenésével vagy az olyan kockázatos magatartással azonosítják, mint például szerencsejáték űzése.
Luigi Zingales, a Chicagói Egyetem kutatója és munkatársai több mint 500 MBA-képzésben részt vevő diák - nő és férfi - tesztoszteron szintjét vizsgálták nyálminta alapján, illetve arra kérték őket, hogy válasszanak a garantált fizetés vagy a magasabb jövedelmet biztosító, ám kockázatos lottójátékon alapuló között. A diákoknak többször kellett e két alternatíva között választaniuk, annak függvényében, ahogy növekedett a kifizetésre kerülő pénzek összege.
A szakemberek megállapították, hogy általánosságban a férfiak voltak azok, akik a kockázatosabb, lottón megszerzett jövedelmet választották. Ám az is kiderült, hogy a magasabb tesztoszteron szinttel bíró nők esetében hétszer nagyobb volt az esély a kockázatvállalásra, mint az alacsonyabb tesztoszteron szintű társaik körében.
Ugyanakkor semmilyen különbséget nem találtak a kockázatvállalás tekintetében a viszonylag alacsony tesztoszteron szinttel bírók - a nők 90 százaléka, és a férfiak 31 százaléka - körében.
A kutatás arra is rávilágított, hogy a házasembereknek - férfiaknak és nőknek - alacsonyabb a tesztoszteron szintjük, mint az egyedülállóknak. "A házasokról közismert az is, hogy kevésbé kockázatvállalók, mint azok, akik egyedül élnek" - írták a kutatók a Proceedings of the National Academy of Sciences tudományos honlapon megjelent tanulmányukban.
A felmérésbe bevont alanyok közül a női MBA-hallgatók 36 százaléka választott olyan, magas kockázattal járó pénzügyi karriert, mint például amilyen a befektetési bankáré vagy a tőzsdeügynöké. A férfiak 57 százaléka volt ilyen.
"Azt akartuk kideríteni, hogy a nemek közötti különbség kapcsolatba hozható-e a tesztoszteron hormonnal" - magyarázta Paola Sapienza, a tanulmány társszerzője.
Hogyan hat a nőkre a magas tesztoszteronszint?
Kevésbé idegenkednek a kockázatvállalástól, s e tekintetben a férfiakhoz hasonlóan viselkednek azok a nők, akiknek szervezetében több tesztoszteron hormon van - állapították meg amerikai kutatók.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.