A lenmag egykor az emberiség táplálkozásának egyik alapvető része is volt - és az új, tudományos eredmények alapján elképzelhető, hogy ismét azzá válik.
A kínai An Pan vezette azt a nemzetközi kutatócsoportot, amelyik összegyűjtötte az utolsó tíz év orvosi szakirodalmának összes olyan tanulmányát, amely a lenmagnak a vérzsírok alakulására vonatkozó hatásával foglalkozott. A munkacsoport még azokkal a kutatókkal is igyekezett kapcsolatba lépni, akik ezt a kérdést vizsgálták ugyan, de eredményeiket nem közölték. A statisztikai értékelésbe végül 28 tanulmány adatai kerültek. A felmérések szerzői összesen 1381 személyt vizsgáltak. A munkákban megfelelő összehasonlító adatok is szerepeltek, például a lenmagot tartalmazó étrend hatását a napraforgómag koleszterincsökkentő tulajdonságával vetették össze.
A szakirodalomból kiemelt vizsgálatok vezetői igen változó ideig alkalmazták a lenmaggal dúsított étrendet: voltak vizsgálati alanyok, akik csak két hétig fogyasztottak ilyen diétát, de voltak olyanok, akik 52 héten keresztül kapták ezt a kosztot. Az átlag a két hónapos kezelés volt.
A lenmagban gazdag étkezés az LDL-koleszterin szintjét jelentősen csökkentette. Az egyéb vérzsírok mennyiségét érdemlegesen nem befolyásolta, tehát a "hasznos", HDL-koleszterin szint nem emelkedett. A kutatók azt is megnézték, hogy volt-e valami eltérés a nők és a férfiak vérzsírszintjének változásában a lenmag fogyasztásának hatására. Kiderült, hogy a nők koleszterinértéke a lenmag fogysztásának köszönhetően erőteljesebben javult, mint a férfiaké. Különösen a korosodó asszonyok laboratóriumi eredményei lettek lényegesen jobbak.
A kutatók kiemelték, hogy a "rossz" koleszterin vérszintje annál nagyobb mértékben csökkent, minél magasabb volt a koleszterinszint. Ez azt jelenti, hogy kórosabb érték esetén a kedvező is hatás mérhetően nagyobb.
A lenmag csökkentheti a "rossz" koleszterinszintet
A sok lenmagot tartalmazó étrend hatásosan csökkenti a koszorúér-betegség egyik legfontosabb kockázati tényezőjének, a "rossz" koleszterinnek a mennyiségét a vérben - derül ki egy tanulmányból, amely az American Journal of Clinical Nutrition augusztusi számában jelent meg.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.