Lillian Meacham, az atlantai Emory Egyetem munkatársa kollégáival közel 8600, gyerekkori rákot túlélő, betegségével 1970 és 1986 között diagnosztizált embert, valamint testvéreik közül háromezer, rákbetegségen át nem esett ember egészségügyi adatait vetette össze.
Minden egyéb tényezőt - így a testtömegindexet is - számításba véve megállapították, hogy azoknál, akik gyerekkorukban teljes testi- vagy hasi sugárterápiát kaptak és túlélték rákos megbetegedésüket, 1,8-szer nagyobb eséllyel alakult ki diabétesz, mint testvéreiknél.
A kutatók úgy vélik, további vizsgálatok szükségesek annak megállapítására, miként függ össze a gyerekkori rákterápia a később kialakuló diabétesszel. A tanulmányt az Archives of Internal Medicine című szaklap legutóbbi számában tették közzé.
Milyen összefüggés van a gyerekkori rák és a diabétesz között?
Azoknál az embereknél, akik gyerekkorukban sugárterápiát kaptak rákkezelésként, kétszer nagyobb a diabétesz kialakulásának kockázata - állítják amerikai kutatók hétfőn megjelent tanulmányukban.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.