Ismert, hogy azok a felnőttek, akik sokat ülnek a tévékészülék előtt, általában jobban híznak, mint a többiek, mert kevesebbet mozognak és gyakran kísérik evés-ivással a szórakozást. A tévézés testsúlynövelő hatását már gyerekeken is megfigyelték, de az új tanulmány arra utal, hogy valami, közvetlenebb, kedvezőtlen hatása is van, ha a gyerekek órákon át bámulják a képernyőt.
David Martinez-Gomez spanyol és amerikai kutatókból álló munkacsoportja egy éven keresztül 111, átlagosan hat éves gyereket vizsgált. A csoportban nagyjából ugyanannyi kislány volt, mint fiú. A szülőket arra kérték, hogy jegyezzék fel, mennyi időt töltenek a gyerekek a tévé előtt, számítógépezéssel, videojátékokkal vagy olvasással, tanulással, általában ülő testhelyzetben.
A kutatók egy korai vizsgálat során megállapították, hogy a szülők ilyen irányú följegyzései gyakran igen pontatlanok voltak, ezért igyekeztek műszeres technikával is követni a gyerekek elfoglaltságát. Minden gyerek egy-egy héten keresztül akcelerométert is viselt: olyan műszert, amely a mozgást dokumentálta.
A gyerekeknek ezenkívül mérték a testsúlyát, a bőr alatti zsír mennyiségét és a vérnyomását. Ezeket az adatokat szembesítették a szülők által leírt napi tevékenységgel, illetve az akcelerométer adataival.
A gyerekek naponta átlagosan öt órát ültek, és ebből minden nap másfél órát a televízió előtt. Olvasással, tanulással a fiúk és a lányok hasonló időt töltöttek, de a fiúk többet foglalkoztak a számítógéppel, mint a kislányok.
Az üldögélés és a vérnyomás alakulása nem függött össze, viszont mérhetően magasabb lett a vérnyomása azoknak a gyerekeknek, akik a legtöbbet ültek a tv előtt. Ez akkor is érvényesült, ha figyelembe vették a testsúlyt, vagy bármi egyéb szempontot. Egyébként nagy egyéni különbségek voltak a tévézés időtartamában a gyerekek között. Volt a résztvevők között olyan, aki naponta csaknem hat órát töltött a képernyő előtt.
Emeli a vérnyomást gyerekeknél a tévézés
Magasabb azoknak a gyerekeknek a vérnyomása, akik sokat néznek televíziót, még akkor is, ha nem kövérek és egyébként eleget mozognak. Az izgalmas, új tudományos vizsgálat eredményeit az Archives of Pediatrics and Adolescent Medicine augusztusi száma közölte.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.