A vizsgált tesztek 40 és 69 százalék közötti pontossággal mutatták ki az új influenzát - jelentette a CDC kutatócsoportja. A megállapítások igazolják a CDC korábbi figyelmeztetését, hogy az orvosi rendelőkben és kórházakban használt gyorstesztek kevéssé értékesek.
Három népszerű gyorsteszttel 65 igazolt esetet ellenőriztek a kutatók, mindegyik jobb volt a szezonális influenza kimutatásában. "Az eredmények azt mutatták, hogy bár a gyorstesztek képesek voltak azonosítani az új A(H1N1) vírust azokból a légzőszervi mintákból, melyek nagy koncentrációban tartalmazták a vírust, az általános érzékenységük kicsi volt" - írta jelentésében a CDC kutatócsoportja. A három vizsgált gyorsteszt a vizsgált esetek 40, 49, illetve 69 százalékát azonosította, a szezonális influenzánál ez arány 80 százalék volt.
Pontatlanok az influenzagyorstesztek
A rendelkezésre álló gyorstesztek sok esetben nem jelzik az influenza új A(H1N1) vírustörzsét - jelentették be csütörtökön az Egyesült Államok járványügyi hatóságának (CDC) kutatói.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.