A tesztet csütörtökön mutatják be a sajtó képviselőinek Budapesten. A gyártó Diagon Kft. az eseményre szóló meghívóban annyit közölt: a legkorszerűbb teszt, amely magyar szabadalom, az eddigi három nap helyett két óra alatt képes kimutatni a H1N1 vírus jelenlétét, hatékonyabb és olcsóbb eljárással, egy lépésben.
Korábban két cég is jelezte Magyarországon, hogy megbízhatóan képes kimutatni az új típusú influenzavírust: a GenoID Kft. az amerikai járványügyi központ által kifejlesztett teszt elérhetővé válásáról tájékoztatta az MTI-t, míg a Diagon Kft. azt közölte, hogy felkészült a molekuláris gyorsteszt előállítására.
A Diagon Kft. májusban tájékoztatta arról: felkészült arra, hogy olyan molekuláris diagnosztikai gyorstesztet állítson elő a H1N1 vírus diagnosztizálására, amelynek segítségével a jelenlegi három nap helyett két óra alatt kimutatható a vírus.
A Diagon jelenleg is rendelkezik hasonló vírusos megbetegedések hatékony szűrésére alkalmas világszínvonalú technológiával, hiszen száznál is több országba szállít a különböző kórokozók kimutatásához szükséges teszteket, illetve azok gyártását lehetővé tévő anyagokat - közölte a cég.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a közelmúltban tette közzé a H1N1 vírus szintetizált DNS-ét és a tesztek előállításához szükséges diagnosztikai metodikát, amely úgynevezett PCR analízist ír elő. Ez az eljárás a hagyományos mikrobiológiai módszerekhez képest jóval rövidebb idő alatt hoz eredményt és minimálisra csökkenti a fertőzést tévesen kimutató diagnózisok számát - közölték akkor.
Kitértek arra, hogy a Diagon felvette a kapcsolatot az Országos Epidemológiai Központtal. A gyorstesztek gyártása csak a tesztanyagok előállításának külső, független értékelése után következhet - írta közleményében a cég, hozzátéve, hogy ideális esetben néhány hét alatt lezárulhat az engedélyezési eljárás.
A GenoID Kft. biotechnológiai társaság ügyvezető igazgatója májusban azt közölte, hogy Magyarországon is elérhetővé vált az új típusú influenzavírus tesztje, amelyet az amerikai járványügyi központ fejlesztett ki. A vizsgálat a legmodernebb molekuláris diagnosztikai eljárásokat alkalmazza, a technológiával nagy biztonsággal azonosítható az új típusú influenza akár már két óra alatt is - mondta el Nyíri Miklós, aki hozzátette: az eljárás annyiban jelent újdonságot, hogy kimutatható: nem egyéb, hanem az új típusú influenzavírus jelent meg a szervezetben.
Az eddigi jelentések szerint a legutóbb tizenhárom esetben igazolták az új influenzavírus (A/H1N1) jelenlétét betegekben a laboratóriumi vizsgálatok. Összesen 99 ember szervezetében mutatták ki eddig a vírust Magyarországon.
Új vírus: indulhat a magyar gyorsteszt gyártása
Indulhat annak a magyar vírustesztnek a gyártása, amely két óra alatt kimutatja az új típusú influenzavírust a szervezetben - tájékoztatta a gyártó cég.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.