Nakano Tamami és kollégái filmnézés közben figyelték meg, ki hányszor pislogott. Az emberek átlag feletti gyakorisággal pislogtak egyszerre, méghozzá akkor, amikor nem történt sok minden a vásznon. Ily módon nyilvánvalóan a minimumra csökken annak a veszélye, hogy a szem becsukásával lényeges információkról maradjunk le - írták a kutatók a brit tudományos akadémia folyóiratában, a Proceedings of the Royal Society B című szaklapban.
Az ember pár másodpercenként pislog, ami általában fél másodpercet vesz igénybe. Így minden egyes percből mintegy hat másodpercről - tehát a tíz százalékáról - lemaradunk. Ezen felül az agy már a pislogás megkezdése előtt megszakítja az információk felvételét, hogy a rövid sötétség ne érjen el a tudatunkig, tehát úgy érezzük, mintha folyamatosan látnánk.
A kísérlet tizennégy résztvevőjének egy Mr. Bean-vígjátékot, illetve táj- és állatfelvételek sorozatát kellett megnéznie. Kontrollként egy Harry Potter-hangoskönyv részletét is meg kellett hallgatniuk anélkül, hogy bármit néztek volna közben. A kutatók jegyezték, mikor és milyen gyakran pislogtak a résztvevők.
A Mr. Bean-film közben az eseményt követve a nézők bizonyos fokig összehangolták pislogásukat. Az átlagosnál többen pislogtak például jelenetváltáskor, a jelenetek végénél, akkor, amikor Mr. Bean nem volt a képen, illetve a jelenetek ismétlésénél is. Az állatos film és a hangoskönyv nem értek el ilyen hatást - írja a Der Spiegel című német lap internetes kiadása.
Létezik tehát egy mechanizmus, amely ellenőrzi a pislogás időzítését. Valószínűleg jelek alapján ítéli meg, mikor szükséges a figyelem, és mikor nem. Az olvasásnál hasonló jelenség figyelhető meg: a mondatvégi jeleknél pislogunk legtöbbször.
Nem maradunk le semmiről, ha pislogunk
Az agy gondoskodik arról, hogy amikor pislogunk, semmi lényegesről ne maradjunk le. Ezt a tokiói egyetem kutatói kísérlettel is alátámasztották.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.