A lap megtudta, az énekesnőnek "mennie kell a Kincsem Parkból", de ennek oka - mint írták - egyelőre titok. Bár az érintettek egyelőre nem bocsátottak ki hivatalos nyilatkozatot, nem cáfolták a Bors értesülését - olvasható a cikkben.
Valóban folynak tárgyalások a helyszínről, de jövő hét közepéig nem mondhatok semmi biztosat - válaszolta a Bors kérdésére a Kincsem Park ügyvezető igazgatója, Vajtó Lajos.
A koncertet szervező Live Nation Hungary nem erősítette meg a híreket, de az biztos - írta a Bors -, hogy a Budapesti Olimpiai Központtal megbeszélések folynak, így nem kizárt, hogy a Puskás Ferenc Stadion lesz a koncert helyszíne.
A tapogatózó beszélgetéseken már túl vagyunk, konkrét kérdésekről tárgyalunk a koncert szervezőivel. Jó úton haladunk - mondta a központ vezetője, Kis György a lapnak.
A Kincsem Park istállótulajdonosai a lap szerint örülnének, ha valóban meghiúsulna a koncert a parkban. Az egyik neve elhallgatását kérő istállótulajdonos szerint ha már egyszer nagy nehezen felépült egy versenypálya, abban nagy kárt okozott volna, "ha a szezon közepén széttúrják", arról nem is beszélve, hogy a lovaikat is megviselte volna a hangos zene.
Madonna-koncert: változhat a magyarországi helyszín
Egyelőre nem tudni biztosan, hol tartják meg Madonna augusztus 22-i magyarországi koncertjét, amelynek az eddigi hírek szerint a Kincsem Park adott volna otthont - írta a szombati Bors.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.