A haláleset azt tudatosítja, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO)komolyan gondolta, amikor pandémiáról, azaz világjárványról beszélt - tette hozzá Bujdosó László. Mint mondta, a haláleset után ha lehet, még eltökéltebben kell dolgozni a járvány megelőzéséért mindazoknak, akiknek ebben feladatuk van. Kifejtette: az állampolgárok jelen pillanatban még nem túl sok mindent tehetnek azon túl, hogy ha influenzás tüneteket észlelnek magukon, akkor orvoshoz fordulnak, és jobban odafigyelnek a higiénés szabályokra, különösen akkor, ha külföldön járnak.
Például a vírussal leginkább érintett országokban - Argentínában, Chilében, Ausztráliában, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában - járva kerüljék a kontaktust az influenzás betegekkel, figyeljenek oda a személyi higiénére, a gyakori kézmosásra, és kerüljék el a nagy tömegrendezvényeket ezekben az országokban.
Mint mondta, a járvány abban az ütemben terjed, ahogyan arra számítottak, ezért a felkészülés - az oltóanyag-előállítás üteme, kipróbálása, ellenőrzése - is ott tart, ahogy előre eltervezték. Kifejtette: Európában Nagy-Britanniában és Spanyolországban voltak inkább halálesetek, de nem számítottak arra, hogy éppen Magyarországon hal meg a következő beteg.
Úgy fogalmazott, nyáron nagyjából így kell terjednie a vírusnak: "potyognak" a megbetegedések. Arra számítanak, hogy a késő őszi, kora téli időszakra kell igazán odafigyelni, akkorra kell a nagy járvány megelőzésére minden intézkedést megtenni - jelentette ki. Hangsúlyozta: a felkészülés és a megelőző intézkedések előkészületei tervszerűen haladnak. A terveknek megfelelő ütemben halad az oltóanyaggyártás, szeptember második felére olyan mennyiségben áll rendelkezésre az oltóanyag, hogy tömegesen lehet majd oltani. Jelenleg azt tervezik meg, milyen szállítási útvonalon jut el az oltóanyag az orvosokhoz, a beoltandókhoz, és ehhez milyen hűtési technikára lesz szükség.
Bujdosó: nem kell változtatni a járványmegelőzési stratégián
Nem kell változtatni a járványmegelőzés stratégiáján, mert a vírus abban az ütemben terjed, ahogy a szakemberek számítottak rá és a felkészülés is tervszerűen halad - mondta Bujdosó László, a Pandémiás Bizottság elnöke az MTI-nek szerdán, azzal összefüggésben, hogy meghalt az első új típusú influenzás beteg Magyarországon.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.