Az agy frontális kortexének tevékenységét már korábban összefüggésbe hozták a gyerekek vérmérsékletével. A baloldali frontális kortex fokozott aktivitása például a könnyebben kezelhető, megnyugtatható gyerekekre jellemző. Azok azonban, akiknél a frontális kortex jobboldali fele tevékenyebb, könnyen kijönnek a sodrukból, és nehezebben is nyugtathatók meg.
Louis Schmidt, a kanadai McMaster Egyetem kutatója kollégáival együtt az agyi aktivitás és egy bizonyos, DRD4 névre hallgató gén összefüggését vizsgálta a gyerekek vérmérsékeltének szempontjából. A nevezett gén hosszabb változata (allélja) a korábbi kutatások szerint a kockázatkereső, figyelemzavaros gyerekekre jellemző.
A mostani eredmények némiképpen meglepték a kutatókat. Azokat a gyerekeket ugyanis, akiknél a baloldali frontális kortex aktívabb volt, ugyanakkor a DRD4 gén hosszabb változatával rendelkeztek, könnyebb volt megnyugtatni, mint rövidebb allélú társaikat. Azok a csemeték azonban, akiknek jobboldali frontális kortexük bizonyult tevékenyebbnek, hosszú génváltozat esetében még nehezebben nyugodtak meg, és figyelni sem tudtak annyira, mint a többi gyerek.
A DRD4 gén hosszú változata tehát a gyerekek temperamentumának egyfajta moderátoraként funkcionál. A szervezet belső körülményeitől függően a hosszú allél különböző szerepet játszhat a gyerek vérmérsékletében - írták a kutatók a Psychological Science című szaklapban a ScienceDaily tudományos portál beszámolója szerint. Azt is megjegyezték ugyanakkor, hogy valószínűleg más tényezők szintén kölcsönhatásba lépnek a génnel és a kortexszel.
Mitől temperamentumos a gyerek?
Megkönnyebbülhetnek azok a szülők, akik csak nehezen tudják csitítgatni csemetéjüket - ez ugyanis nem feltétlenül az ő hibájuk. Egy új kutatás szerint a gyerekek temperamentuma nagyrészt egy bizonyos gén és egy agyi terület aktivitásának függvénye lehet.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.