"54 évi házasság után úgy döntöttek, hogy együtt vetnek véget életüknek, ahelyett, hogy tovább küzdenének a komoly egészségügyi problémákkal" - olvasható a közleményben. "A svájci Dignitas szervezet segítségével békésen haltak meg Zürichben, a saját maguk által választott körülmények között" múlt pénteken - tudatta a család.
"Apánk - aki 85 évesen szinte teljesen vak, és fokozódóan süket volt - karmesterként hosszú, lenyűgöző és egyedülálló pályafutást tudott maga mögött. Mindketten teljes életet éltek, és szerencsésnek érezték magukat, amiért ilyen becses életük volt - mind a szakmai, mind pedig a magánélet terén. Szüleink nem voltak vallásosak, így temetésük sem lesz" - fogalmazott a házaspár két gyereke.
A Birminghamben született Downes kisgyerekként kezdett hegedülni, tanulmányai befejeztével zenei karrierbe kezdett. 1952-ben kezdte meg több mint ötven éven át tartó együttműködését a londoni Királyi Operával, első megbízatásaként Bellini Normájában Maria Callas súgója volt.
Karmesterként 1953-ban debütált, utoljára a Covent Gardenben vezényelt tíz előadást Verdi Rigolettójából 2005-ben. Összességében 49 operát és 950 előadást vezényelt a Királyi Operában, ahol korának legnagyobb énekeseivel - többek közt Luciano Pavarottival - dolgozhatott.
Downes az Ausztrál Operával is dolgozott együtt, és hosszan tartó kapcsolat fűzte a BBC filharmonikusaihoz. Az Ausztrál Opera zenei igazgatójaként ő vezényelt elsőként az 1973-ban megnyílt új Sydney Operaházban. Érdemei elismeréseként 1991-ben lovaggá ütötték.
Felesége Joan Downes balett-táncosként, koreográfusként és televíziós producerként tett szert ismertségre, a 74 évesen elhunyt asszony életének utolsó éveit férje asszisztenseként töltötte. A hírek szerint Joan Downes rákban szenvedett.
Nagy-Britanniában nem engedélyezett a halálba segítés, mindazonáltal a brit bíróságok vonakodnak elítélni azokat a személyeket, akik segítenek külföldi klinikákra juttatni szeretteiket, hogy azok ott vessenek véget életüknek.
Halálba segítették a világhírű karmestert és feleségét Svájcban
Halálba segítették Edward Downes világhírű karmestert és feleségét, Joant egy svájci klinikán - jelentette be a brit karmester családja kedden. Downes a londoni Királyi Opera karmestereként szerzett hírnevet, de ő vezényelt a Sydneyi Operaház első előadásán is.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.