Ed Winter helyettes vezető halottkém hétfőn arról számolt be, hogy azok a teszteredmények már megvannak, amelyek arról adnak képet, hogy milyen anyagok voltak Jackson szervezetében halálakor. A még hiányzó eredmények a hét vége felé, de legkésőbb a jövő hét elejére várhatók.
Winter szerint hivatala akkor fog részleteket közölni, ha már az összes vizsgálati eredmény rendelkezésükre áll. A hatóságok vizsgálják azokat az állításokat, amelyek szerint az énekes nagy mennyiségű, receptre kapható gyógyszert fogyasztott. A popsztár otthonában talált gyógyszerek között volt az előírások szerint csak a kórházakban használható Diprivan nevű nyugtató hatású szer is.
A június 25-én elhunyt Jackson körül továbbra sem csendesednek a hullámok, vagyona felett édesanyja is ellenőrzési jogot akar. A bíróság azonban elutasította Katherine Jackson ügyvédjeinek legújabb próbálkozását, és írásban adott felhatalmazást a Michael Jackson által kijelölt két kezelő részére, hogy rendezzék a szupersztár vagyona körüli kérdéseket.
Közben hétfő este Londonban több százan gyűltek össze az O2 Arénánál, ahol az énekes rajongói a már sorra nem kerülő koncertsorozat nyitóestjének alkalmával emlékeztek meg a szupersztárról. Hiába hunyt el az énekes, neve még mindig hatalmas üzletet jelent a koncertszervező számára: a This Is It címen beharangozott turné szuvenírjeit annak ellenére is árusítani kezdték, hogy Jackson meghalt. A pólókat és más kincseket kínáló Bravado cég szóvivője elmondta: a trikókat Jackson tervezte, de a "pop királya" más szuvenírek kitalálásában is közreműködött.
A héten fény derülhet Michael Jackson halálának okára
A héten meglehetnek a toxikológiai vizsgálatok eredményei, így fény derülhet arra, hogy pontosan mi okozta Michael Jackson hirtelen bekövetkezett halálát - jelentette be a Los Angeles-i halottkémi hivatal.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.