Az agyi katasztrófák és a rendszeres műszakváltás közötti, kedvezőtlen összefüggésre vonatkozó vizsgálat eredményeit az American Journal of Epidemiology közölte pár hónapja.
Dánia a világ első olyan országa, ahol azok a nők, akiknek rosszindulatú daganat kifejlődésére vonatkozó, egyetlen kockázati tényezőjük az éjszakai műszak, kártérítésre jogosultak, ha emlőrákot kapnak. Ennek oka, hogy a Rákkutatás Nemzetközi Ügynöksége két éve tudományos adatok alapján közölte: az emlőrák okai között szerepel a váltóműszakban éjszaka végzett munka is. Azt is megfigyelték, hogy az éjszaka is dolgozó asszonyok - mint például az ápolónők vagy a repülőgépeken szolgálatot teljesítő utaskísérők - között a koszorúér-betegség gyakrabban fordul elő, mint kizárólag nappali beosztású kollégáik csoportjában.
Devin L. Brown és munkatársai most azzal foglalkoztak, hogy kimutatható-e hasonló összefüggés az éjszakázás és az agyi katasztrófák megjelenése között. (Az Egyesült Államokban 1976-ban kérték fel az ápolónőket, hogy vegyenek részt abban a sok évtizedre tervezett vizsgálatban, amelynek során egészségi állapotukról és esetleges betegségeikről szereztek be információkat. Az adatgyűjtés kezdetén 121 700 ápolónőt sikerült bevonni ebbe a munkába.) Most csak azokat az eseteket dolgozták fel, amelyekben a nővérek beosztásuk során legalább egy évig váltakozó éjszakai műszakban is dolgoztak. Ez nyolcvanezernél több ápolónőt jelentett, akik között 1660 szenvedett időközben szélütést.
A kizárólag nappali munkakörben foglalkoztatottakhoz képest a rendszeresen éjszaka is dolgozóknál az a kockázat, hogy agyi katasztrófa éri őket, minden öt év eltelte után négy százalékkal fokozódott. Ez azonban csak azoknál érvényesült, akik legalább 15 évet töltöttek többműszakos beosztásban.
Okozhat-e agyi katasztrófát az éjszakai műszak?
Az éjszakai műszak váltakozása a nappali munkával megzavarja a biológiai óra működését, és ez többféle betegség szempontjából jelenthet fokozott kockázatot.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.