A gyes és a gyed időtartamának háromról két évre csökkentésével párhuzamosan több intézkedés szolgálja a kisgyerekek jó körülmények közötti nappali elhelyezését, a fiatal anyák újbóli munkába állásának megkönnyítését - többi között erről beszélt Bajnai Gordon Szigethalmon egy új óvoda meglátogatásakor.
A kormányfő elmondta, hogy a terv szerint a következő három évben - elsősorban EU-s pályázati pénzekből - 15 ezerrel bővül az óvodai, bölcsődei helyek száma. Emellett a kormány új forrásokat teremt az óvodánál egyszerűbb, olcsóbb családi napközik rendszerének megerősítésére és a családi felügyelet intézményének térhódítására. Ez utóbbi formában azokon a kistelepüléseken oldódhat meg a gyermekfelügyelet, amelyekben nincs lehetőség önálló óvoda működtetésére. A vállalkozó kismamák saját gyermekeik ellátása mellett további két-három gyerek napközbeni felügyeletéről gondoskodnak. Az ehhez szükséges ismereteket egy rövid tanfolyam elvégzésével szerezhetik meg - tette hozzá.
Az új intézkedések között van az is, hogy jövő évtől a közigazgatásban kötelező lesz munkát adni annak az anyának, aki a szülés után két évvel ismét dolgozni akar. Nekik részmunkaidős állást kell biztosítani, hogy egyúttal a gyermekükre is jusson idő. Ugyanakkor a Start-kedvezmények kiterjesztésével és más eszközökkel is ösztönzik az anyák visszatérését a munkába. Ebben a munkaadókat is érdekelté akarják tenni - húzta alá a miniszterelnök.
Ezektől az intézkedésektől a kormány azt várja, hogy más európai országokhoz hasonlóan gyarapodjon a magyar nemzet is, növekedjen a gyermekvállalási kedv, és egyszerűbb legyen az átjárás a munka világa és a gyermeknevelés világa között - hívta fel rá a figyelmet Bajnai Gordon.
A fiatal anyákon segít Bajnai
A következő 3 évben 15 ezerrel nő az óvodai és bölcsődei helyek száma, családi gyermekfelügyeletek és napközik garantálják, hogy az anyák visszatérhessenek dolgozni.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.