A Palma de Mallorca-i székhelyű Fejlett Légzésgyógyászat Nemzetközi Központ-Caubet Alapítvány által folytatott kutatás azt is állítja, hogy a korral a nők tüdejének működése lassabban romlik, mint a férfiaké.
A Spanyol Tüdőgyógyászati és Mellkassebészeti Társaság tagja, Joan B. Soriano által vezetett kísérlet eredményeit az American Journal of Respiratory and Critical Care Medicine című amerikai folyóirat első júliusi számában teszik közzé.
A kutatás arra is rávilágít, hogy a dohányzás káros hatásai egyformán érintik mindkét nemet, a dohányzás elhagyása pedig lassítja a tüdőműködés korral járó romlását - mondta el Soriano, aki előrebocsátotta a tanulmány néhány következtetését.
A genetikai faktorokon kívül más tényezők is befolyásolják, hogy a dohányzó ember szervezetére a dohányzás kisebb vagy nagyobb mértékben hat-e.
A tanulmányból egyértelműen kiderül, a dohányzás abbahagyásának bármilyen életkorban jótékony hatása van, természetesen minél korábban hagyja el valaki ezt a szokást, annál nagyobb.
A kutatás osztrák és amerikai kutatók részvételével folyt, és felhasználták hozzá egy másik, az amerikai Framinghamben több mint ötezer főn végzett kutatás adatait.
A nők tüdeje tíz évvel hamarabb fejlődik ki teljesen
A nők tüdeje tizennégy éves korukra teljesen kifejlődik, a férfiaké csak tíz évvel később, huszonnégy éves korukra - olvasható egy spanyol tanulmányban.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.