A melanocitának nevezett sejtek termelik a pigmentet, amely hajunk színét adja, számukat őssejtek tartják a megfelelő szinten. Amikor a hajtüszőkben kevesebb lesz az őssejt, hajunk őszülni kezd. Az őssejtek csökkenésének okát egérkísérletekben találta meg Nisimura Emi, a Tokiói Orvosi Egyetem munkatársa.
A kutatók DNS-károsító radioaktív sugárzásnak és vegyszereknek tették ki az egereket, ami után a sérült őssejtek továbbra is melanocitákká alakultak. Később kevesebb melanocita termelődött, ami azt jelenti, egyre kevesebb őssejt őrizte meg átalakulási képességét - jelentették a japán kutatók a Cell című tudományos szakfolyóirat legutóbbi számában. Az egerek szőre ezzel egyidejűleg megőszült. Nisimura csoportja szerint ugyanez a folyamat vezet az idősödő emberek hajtüszőiben az őssejtek csökkenéséhez, mivel a DNS-t ért károsodás összegződik.
David Fisher, az amerikai Harvard Egyetem orvosi iskolájának rákkutatója úgy véli, az ehhez hasonló folyamatok védhetnek a rák ellen azáltal, hogy megakadályozzák a sérült DNS-t tartalmazó őssejtek elburjánzását, így nem tudják továbbadni az ártalmas mutációt. "Az egyik vélhetően jótékony hatás a potenciálisan veszélyes, rákmegelőző állapotban lévő sejtek eltávolítása" - mondta Fisher.
Az ősz haj összefügghet a rák elleni védelemmel
Az ősz haj kellemetlen lehet, ám - megismerve a folyamatot, amely létrehozza - a tudósok úgy vélik, védőhatást jelenthet a rák ellen - közölte a New Scientist című tudományos magazin.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.