A védőoltást még nem próbálták ki, ezért egyelőre nem alkalmazható embereken. A vakcinát nem hagyományosan, tojásban állították elő, hanem biotechnológiai úton, sejttenyészetben. A világ vakcinagyártásának ma még csak mintegy öt százaléka zajlik ezzel az eljárással, ám a jövőben minden bizonnyal emelkedik ez az arány.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői szerint engedélyezett, forgalomba hozható vakcina csak szeptember után lesz. Fadela Chaib, a WHO egyik szóvivője Genfben újságíróknak elmondta, hogy a világszervezet valamennyi minősített gyártónak rendelkezésére bocsátja az A(H1N1) influenzatörzset, hogy megkezdhessék a vakcina fejlesztését.
A Novartis - bejelentése szerint - az első 10 liter vakcinát laboratóriumi vizsgálatokra használja, lehetséges, hogy embereken is kipróbálják. "Gyorsasága mellett az is előnye a a sejtalapú gyártásnak, hogy a termelés ugrásszerűen növelhető, a berendezés alkalmas hetente több millió dózis oltóanyag előállítására" - áll a cég közleményében, hozzátéve, hogy az észak-karolinai Holly Springsben hamarosan felépítik második ilyen üzemüket is.
Szakértők azonban úgy vélik, a következő néhány évben még a tojásban előállított, nem a sejtalapú vakcinák adják a világ ellátásának túlnyomó részét.
Elkészült a H1N1 influenza elleni első védőoltás
A Novartis svájci gyógyszergyártó vállalat pénteken jelentette be, hogy előállították az új influenza vakcinájának első, kísérleti adagját a németországi Marburgban lévő üzemükben.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.