Az emberek szeretik azt hinni, hogy ők irányítják, kivel kerülnek szoros barátságba, de a közösségi hálózatokra az is hatással van, hogy milyen összefüggésben találkozunk valakivel - idézte kedden a LiveScience.com amerikai tudományos portál a Gerald Mollenhorstnak, az Utrechti Egyetem társadalomkutatójának tanulmányát.
A szociológus arra volt kíváncsi, hogy pontosan mennyire alakítja kapcsolatainkat a társadalmi kontextus, illetve a személyes preferencia. Az általa vezetett vizsgálat során több mint ezer, 18-65 év közötti embert faggattak ki baráti kapcsolataikról, majd hét év elteltével ismét kapcsolatba léptek a válaszadókkal.
Az eredeti csoportból 604 embert kérdeztek ki újra. Többek között arra kellett válaszolniuk, hogy kivel beszélgetnek személyes ügyeikről, kinek örvendenek meg, ha látják, hol ismerték meg azt a személyt és hol találkoznak vele manapság.
A kutatás azzal az eredménnyel zárult, hogy miközben a megkérdezettek személyes kapcsolathálózatának mérete nem változott, a hálózat tagjai részint kicserélődtek. A beszélgetőtársak és mindennapi segítőtársak 30 százalékban tartották meg pozíciójukat hét év elteltével. A kezdeti kapcsolathálózat tagjainak pedig csak 48 százaléka maradt a régi.
A kapcsolathálózat méretének változatlansága cáfolta azokat a korábbi kutatási eredményeket, hogy a közösségi hálózatok mérete csökken. Mollenhorst leszögezte, hogy a hálózatokat nem csupán személyes választások formálják. A barátok kiválasztását korlátozza a találkozásokra való lehetőség száma. Mint mondta: az emberek gyakorta választanak olyan közegből barátot, ahol korábbi barátaikkal találkoztak.
Barátaink felét hétévente lecseréljük
Lehet, hogy a Facebookon keresztül az évek során több barátra tesz szert az ember, de bizalmas barátainak fele hétévente cserélődik, míg társadalmi kapcsolathálózatának mérete változatlan marad - állapította meg egy holland társadalomkutató.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.