Falus Ferenc szerint a magyar egészségügy arra törekszik, hogy a járvány, bekövetkezte esetén, egy időben mind kevesebb embert érintsen, s lehetőleg húzódjon el a kritikus időszak.
Amennyiben ugyanis a járvány gyorsan üti fel a fejét, rövid időn belül akár a lakosság 30-35 százalékát is leverheti a lábáról. Ilyen nagyszámú munkaerő kiesése pedig a közüzemi ellátás kockázatát vonhatja magával - mondta az országos tiszti főorvos.
Ha a járvány elérné az országot, a vírus terjedésének gátlására, a cseppfertőzés ellen, az arcon maszkot célszerű viselni például a mentősöknek és az általuk segítségben részesülő betegnek is. Tanácsos a rendszeres kézmosás, az éttermekben, büfékben az asztalok gyakori tisztítása, a mozgólépcsők gumiszőnyegének fertőtlenítése - hívta fel a figyelmet Falus Ferenc.
Mindent egybevetve azonban a járvány megelőzésre nincs biztos recept. Az angolszász szakirodalom szerint a legjobban akkor járunk, ha a "kapd meg és győztél" jelmondat szerint, minél előbb túlesünk a betegségen - mondta az országos tiszti főorvos.
Hasznosnak nevezte azt az új magyar találmányt, amely a jelenleginél fél órával rövidebb idő alatt, 2 órán belül kimutathatóvá teszi az influenzát, lehetővé téve, hogy utazáskor megmeneküljünk a kötelező karantén kényelmetlenségeitől.
Székely Tamás egészségügyi miniszter előadásában egyebek mellett arról szólt, hogy az egészség megőrzésében az egyénnek az önkormányzatoknak és a kormánynak is megvan a maga szerepe, felelőssége.
A jó példák között említette a százhalombattai önkormányzatot, mert a védőoltások, a szűrések finanszírozásával, megszervezésével erőfeszítéseket tesz a lakosság egészségi állapotának javítására.
A miniszter sikeresnek nevezte a kormány által a kistelepüléseken indított "szűréssel az életért" programot, amely, az önkormányzatok mozgósító erejének eredményeként, a lakosság 30-40 százalékát érte el.
Ősszel felbukkanhat Magyarországon az új vírus
Nincs járványügyi vészhelyzet, de ősszel, vagy egy év múlva, Magyarországon is felbukkanhat az új típusú influenzavírus, amely ellen az antivirális szerek, a tünetek enyhítésére, rendelkezésre állnak - mondta az országos tiszti főorvos csütörtökön Százhalombattán egy szakmai rendezvényen.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.