Tavaly a helyiek által Wiesn-nek, azaz Rétnek is nevezett kéthetes Oktoberfesten még 7,80-8,30 eurót kellett fizetniük egy liter sörért a szomjas látogatóknak. Az immár 176. alkalommal megrendezett mulatozást szeptember 19-én Christian Ude, München főpolgármestere nyitja meg. Október 4-ig több millió látogatót várnak a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott eseményre.
Áremelés lehet az Oktoberfesten
Ebben az évben is drágul a müncheni sörfesztivál: egy (literes) korsó sört 8,10-8,60 euróért kapnak a vendégek.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.