Japánban a Tokiótól 430 kilométerrel nyugatra fekvő Kobe város egy diákja kapta el a H1N1 vírust, noha az utóbb időben nem járt külföldön - közölte az egészségügyi minisztérium. A fiú két diáktársa is influenzagyanús. Mindhármukat kórházban kezelik.
A hír nyomán a város összes iskoláját bezárták. A távol-keleti országban korábban kiderült, hogy megfertőződött három diák és egy tanár, aki előzőleg Kanadában járt. Azt nem közölték, hogy az ő iskolájuk hol van.
Az első törökországi betegről az egészségügyi minisztérium nem közölte, hogy milyen állampolgárságú, csak azt tudni róla, hogy az Egyesült Államokból érkezett Amszterdamon át az isztambuli repülőtérre, és Irakba tartott volna tovább. A repülőtéri infravörös kamera érzékelte, hogy lázas.
Új vírus: megjelent Törökorszában is
Az új influenza megjelent Törökországban, és egy újabb fertőzést okozott Japánban. Egy-egy igazolt beteget jelentettek szombaton a két országból.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.